„Ha még nem vagytok 16, de a szerelem már felkorbácsolta szíveteket, ha zord atyátok nem akarja áldását adni frigyetekre, akkor Gretna Greenben a helyetek! Gyertek el hozzánk, és a házasság megkötéséhez csupán két tanúra lesz szükségetek! De emiatt se fájjon a fejetek: a helyiek szívesen állnak az üldözött szerelmesek pártjára, és egy szerény összeg fejében szívesen tanúskodnak bárki esküvõjén! Megközelítés: skót – angol zöldhatáron keresztül, éjféltájban, lehetõleg újhold idején, a köves úton balra, be a faluba, egyenesen a kovácsmester mûhelyéhez.”

A XVIII. század derekán a skót felföldeken még a szabadság szele fújdogált. Boldog-boldogtalan szabadon házasodhatott, Rómeó és Júlia szinte veteránnak számított a szó szerint fiatal párok versenyében. Két kikötés volt: a fiú legyen legalább 14, a lány 12 éves (más források szerint 16), és egyikük se legyen még házas. A frigyhez még szülõi engedély sem kellett, és felkent papra sem volt szükség a megkötéséhez: akárki kiállíthatta a házasságlevelet. A skót jog tehát nem pazarolt sok szót a házasság intézményére. Annál inkább az angol parlament, ami 1753-ban megszavazta Lord Hardwicke indítványát, mely szerint 21 éves kor alatt szülõi engedéllyel lehessen csak házasságot kötni.

Nem meglepõ, hogy amikor az engedékeny skóciai szabályozásnak híre ment, a fiatal szerelmespárok minden lehetõséget megragadva menekültek át Angliából Skóciába. Persze a felbõszült családok sem tétlenkedtek, s amint felfedezték a fiatalok szökését, a nyomukba eredtek. Valószínûleg csak elképzelni romantikus ezeket a vesszõfutásokat, megélni minden bizonnyal hátborzongató kaland lehetett, tekintve a kor közbiztonságát. Akkoriban egy utazás még nagy kísérettel is veszélyes volt, az éjjelente surranó magányos utazók még nagyobb kockázatot vállaltak.

A határon átérve tehát azonnal keresni kellett 3 embert: egyet, aki összeadta a párt, és két tanúra is szükség volt. Ha az utazásra azt mondtam, hogy nem lehetett túl romantikus kaland, akkor ez fokozottan igaz az „esketésre”. Hiszen a határmenti skót falvak lakói hamar meglátták az üzleti lehetõséget az esküvõ-iparban. Az eleddig fõleg embercsempészésbõl tengõdõ skótok most jó pénzért bármikor kaphatók voltak egy boldogító igenre. A gretna green-i kovácsmester mûhelye lett az esküvõi ceremóniák központja, mára pedig a „menekülõ menyegzõk” emlékhelye, a romantika epicentruma.

A „runaway marriage”, vagyis a menekülés közben elkövetett házasságkötés egyre népszerûbb lett a XVIII. századi Skóciában. Pedig az ifjaknak gyakran tényleg csak párórás elõnyük volt az õket üldözõ családokkal szemben. A ráérõsebben házasodók pedig különféle rendû és rangú szálláshelyek között is válogathattak. A falu apraja és nagyja azon mesterkedett, hogy még a legkisebb szobát is szép haszonnal kiadja az ifjú pároknak. Vagy az üldözõiknek, hiszen a pénznek köztudottan nincs szaga…

A legendásan nem túl fényes angol-skót kapcsolatoknak érthetõ módon nem tett jót a virágzó esküvõ-turizmus. Az angol parlament tagjai hamarosan azon kezdték törni a fejüket, hogyan is oldhatnák meg ezt a sok szempontból kényes kérdést. A skót belügyekbe ugyanis nem szólhattak bele, az minden bizonnyal azonnal lázadásra buzdította volna a rettenthetetlen skót klánokat. Ugyanakkor saját polgáraiknak tartoztak azzal, hogy segítsenek az engedély nélküli házasságok megakadályozásában. A probléma megoldása majd’ száz évet váratott magára.

Ekkor megszületett a salamoni rendelet, ami egyrészt nem avatkozik bele nagyon a skótok önrendelkezésébe, másrészt viszont alaposan megnehezít a házasulandók dolgát. Elrendelték, hogy csak 21 napi skóciai tartózkodás után adhatók össze a párok, három hét pedig igen nagy idõ. Azért az elgondolkoztató, hogy vajon hogyan ellenõrizték a 21 nap leteltét?!

Sok minden változott a XVIII. század óta. Egy dolog azonban makacsul tartja magát: az esküvõ-turizmus még mindig pokoli jó üzlet. Napjainkban romantikus mulatságnak számít Gretna Greenben kimondani a boldogító igent. A helyi szolgáltatók még különféle esküvõi csomagokat is összeállítottak, hogy mindenki megtalálhassa a pénztárcájához mért szolgáltatásokat. Ott van például a „Bronz-csomag”, ami természetesen tartalmazza a kovácsüllõ elõtti szertartást, egy skótdudást, aki a násznépet vezeti a különbözõ helyszínekre, egy standard fotócsomagot, amit burgundi színû fotóalbumba helyeznek el, a borítóján dombornyomott, aranybetûs felirat: „Esküvõnk a romantikus Gretna Greenben”. A zökkenõmentes lebonyolítást egy koordinátor segíti, aki mindvégig a párral és a násznéppel marad. A „Bronz-csomag” ára a benne szereplõ helyszínektõl függõen 500 és 700 angol font között mozog, ami jelenlegi árfolyamon számítva 200 és 300 ezer forint között összeget jelent. A „Delux-csomag” már minden lehetséges igényre felkészül: elõzetes konzultáció a koordinátorral, 30 darab fotó, krémszínû albumban, videós, virágdekoráció, menyasszonyi limuzin, 2 éjszaka az egyik helyi luxushotelban és persze az elmaradhatatlan skótdudás. Talán nem meglepõ, hogy nem csak a csomag „Delux”, hanem az ára is: 1800-2100 font, ami nagyjából 700-800 000 forintnak megfelelõ összeg.  Ám, ha valaki egyszerûen csak a szertartást szeretné megrendelni, még annak is 300-500 fontot kell szánnia a költségekre, a választott helyszíntõl függõen, ami 100-200 000 forintot jelent. Kicsit borsos árnak tûnik, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez csak maga a boldogító igen. Ráadásul nem is számít hivatalosnak az ilyenformán megkötött házasság. Azonban még ezek sem tántorítják el a megrögzött romantikusokat attól, hogy a festõi szépségû Skóciában, a gretna greeni kovácsmûhelyben kössék össze életüket, reményeik szerint örökre. Úgy tûnik, a skótok is csak akkor bánnak óvatosan a pénzzel, ha már az õ zsebükben van. Addig pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél elõbb odakerüljön.

Linkajánló: