| Mazl tov! | | Print | |
| írta N. Kökény Dóra | |
| 2006. Október 30. | |
|
Sok víz lefolyt azóta a Volgán, hogy Anatevkában Jente, a házasságszerzõ megjelent a tejesember házánál. Tevje lányai nagy izgalommal várták a házasságszerzõ asszony szavait, mert a rossz férjnél csak a semmilyen lehetett rosszabb. Ma már nem szükségszerû, hogy valaki közbenjárjon a fiatalok érdekében, maguktól is egymásra találnak. Az igények és elvárások is sok mindenben megváltoztak már. Tapasztalataim szerint napjainkban az esküvõre való felkészülés kimerül a szervezés tényében. Legyen megfelelõ szolgáltató, ruha, szép frizura. A lelki felkészülésre sem idõ, sem energia nem marad. A párok maguk sem tudják igazán, mit várnak az esküvõ napjától, hiszen az esetek többségében már elõtte is együtt élnek. Így hagyományos értelembe vett fordulópontot csak kevesek életében jelent az esküvõ, nem beszélve a nászéjszakáról. Mégis szeretnék, ha ez a nap különleges lenne. Mivel sokan lelki tartalommal nem tudják megtölteni, ezért a külsõségekben keresik azt a valamit, amitõl különleges lesz. Pedig minden külsõség utánozható, lemásolható, átformálható. Ha az ünnepeket nem akarnánk kényszeresen kifelé megélni, akkor volna esély arra, hogy valóban különleges lenne ez a nap. A zsidó vallás elõírja, hogy a pár az esküvõt megelõzõ héten böjtöt tartson, s így gyakorlatilag éhesen álljon a baldachin alá. Persze sok menyasszony vallási elõírások nélkül is szigorúan böjtöl az esküvõje elõtt. De lássuk be, nem tekinthetõ azonosnak az olyan böjt, aminek célja a maradék 28 deka felesleg letolása a csípõrõl, és az olyan, ami a test mellett a lelket is megtisztítja. És azt a böjtöt sem szeretném most idesorolni, ami nem éppen önként vállalt, hanem az esküvõ elõtti izgalom szûkíti össze extrém módon az ara gyomrát. 
Maga a szertartás azonban még mindig a régi. A menyasszony arcát fátyol
takarja, ez jelképezi, hogy a võlegény nem csupán múlandó szépsége
miatt veszi el választottját. Az esküvõi szertartás változatlanul
a chupa, vagyis az esküvõi baldachin alatt zajlik. Ez kezdetben
nászszobát jelentett, majd sátrat, végül az általunk is ismert, négy
tartóoszlopra rögzített, héber szövegekkel díszített selyembaldachint.
Mielõtt a võlegény belépne a chupa alá, engesztelõ imát kell mondania.
A lefátyolozott menyasszonyt a rabbi megáldja. Majd a házasság
megkötése után az ara hétszer körüljárja võlegényét. Mint mindennek,
ezeknek a köröknek is szimbolikus jelentésük van: a hetes számnak
különös jelentõssége van a zsidó vallásban.De a hetes szám a võlegény felkészülésében is szerepet játszik. Hétszer tekeri körbe karján a tfilint. Ez az imaszíj jelképezi, hogy viselõje a felnõtt zsidó férfiak közösségébe tartozik, A tfilin hagyományos kelléke a mindennapi imádságnak. A szíjakat a fejre, illetve a bal karra tekerik fel, ezzel erõsítik testükre a bibliai idézeteket tartalmazó kis pergamenlapokat. A bal karra és a fejre feltekert imaszíj szimbolizálja, hogy mind fizikai, mind szellemi erejével az Örökkévalót szolgálja viselõje. A szertartás fontos része a házassági szerzõdés, vagy házasságlevél felolvasása. Ezt minden párnak külön készíti el a rabbi, a két család megállapodásának megfelelõen. A ketuba hagyományosan arameus nyelven íródik, és nagy gondossággal illusztrált. A legrégebbi házasságlevél az idõszámításunk elõtti 440-bõl származik. Tradíció és modernitás békés egymás mellett élését jelképezi, hogy több internetes honlapon is kínálnak szépen díszített ketubákat éppen úgy, mint például tfilint is. Az elõ- és utóáldások között a võlegény felhúzza menyasszonya ujjára a gyûrût, majd a szertartás végén jön a jól ismert pohártörés. A férj összetöri a szertartás alatt közösen használt ivópoharat. Ennek szilánkjaira azonban nagyon kell vigyázni, hiszen köztudott, hogy e darabkák segítségével, no és persze egy kis varázslással, tönkre lehet tenni a házasságot. Forrás: Féner Tamás - Scheiber Sándor: ... És beszéld el fiadnak..., Corvina Kiadó, Budapest 1984 |
