| Hasznos konfliktusok II. | | Print | |
| írta N. Kökény Dóra | |
| 2006. November 20. | |
|
Bármilyen hihetetlen, a közös élet nem áll meg az Esküvõ napján. Sõt akkor kezdõdik csak igazán. Pedig az amerikai filmeken olyan megnyugtató látni a boldog csók utáni Happy End feliratot. Ahogy távolodik az esküvõ napja, úgy lesz egyre természetesebb állapot a házasság, és az ember lánya (mármint én) hamar ráeszmél, hogy az élet egy férj mellett (sem) fenékig tejfel. Bizony, jönnek a hétköznapok, s velük együtt a hétköznapi gondok és konfliktusok. Majd szerencsés esetben a felismerés is megérkezik: ez így van rendjén. Ebben segít nekünk Dr. Kardos Ferenc szakpszichológus, a Párkapcsolat Konfliktuskezelõ Magazin szerkesztõbizottságának elnöke, az Erzsébetvárosi Nevelési Tanácsadó igazgatója. A Kapcsolat Alapítvány kuratóriumának elnökeként részt vesz az úgy nevezett mediátorok, vagyis semleges közvetítõk képzésében, akik a családi konfliktusok, elromlott szülõ-gyermek kapcsolatok résztvevõinek segítenek abban, hogy újra szót értsenek egymással. -Vajon, ha már látjuk, hogy például az alapvetõ értékrendjeink nem egyeznek, van-e elég erõnk meghozni egy olyan komoly döntést, hogy kiszállunk az adott kapcsolatból? Képesek vagyunk reálisan gondolkodva dönteni, amikor szerelmesek vagyunk? - Sajnos ez lenne a kívánatos. De a valóság persze nem ezt mutatja. A partnerek nem gondolkoznak ennyire elõre. Pedig nem lenne szabad elfelejteni azt, hogy mikor magunknak párt választunk, akkor voltaképpen leendõ gyermekünknek is választunk: hogy milyen apja, anyja lesz. Igenis szembe kéne nézni azzal, hogy a partnerek esetleg nem illenek össze, nincs egyetértés az alapvetõ kérdésekben. Mert mind a jó, mind a rossz dolgok, tulajdonságok abban az adott kapcsolatban, annak a két embernek az egymásra gyakorolt hatása következtében alakulnak ki, mutatkoznak meg. Sajnos mediátorként sok olyan párral találkozunk, akik nem mérték fel annak a veszélyét, hogy az alapvetõ kérdésekben teljesen eltérõen gondolkodnak. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy legyen elegendõ idõ a megismerésre. Természetes, hogy az elsõ fellángolás ideje alatt nincs mód a megfontolt mérlegelésre, de mikor már józanabb fejjel tudunk gondolkodni, akkor nagyon fontos lenne végiggondolni, hogy tényleg le tudunk-e majd élni egy életet az adott személlyel. - De az emberek változnak. Ahogy az évek múlnak, ilyen-olyan tapasztalatokra szert tesznek, amik akár jó, akár rossz irányban befolyásolhatják a személyiségüket, nem? - Ez valamelyest igaz, de úgy nem szabad egy kapcsolatba belemenni, hogy majd menetközben megváltoztatjuk a partnerünk természetét, gondolkodásmódját, szokásait. Ez mindig kudarcra van ítélve. Ha már az elején látható, hogy bizonyos tulajdonságok nem tetszenek, akkor dönteni kell, hogy képesek vagyunk-e elfogadni a partnert úgy, ahogy van, vagy ki kell szállni a kapcsolatból. - Ennek eldöntéséhez a partnerünk ismeretén túl önmagunkat is jól kell ismernünk. Ám ez sem olyan egyszerû feladat. - Nem bizony. Sajnos sokan vannak, akik nem szívesen néznek szembe önmagukkal, olyan kapcsolatokban érzik jól magukat, amikben semmiféle kritikát nem kapnak. Olyan barátokat, partnereket keresnek, akik nem szembesítik õket rossz tulajdonságaikkal, hibáikkal, illetve nincs vitatható ellenvéleményük. E kritikák és véleménykülönbségek segítsége nélkül nem ismerhetjük meg elég jól saját magunkat. Az önismeret pedig nagy segítséget nyújt a konfliktusok megoldásához, hiszen ha valaki tisztában van vele, hogy mi az õ szerepe, része az adott ellentétben, akkor feloldani is könnyebben tudja majd. Azt tudnunk kell, hogy minden konfliktusban nagyjából fele-fele arányban van felelõssége a partnereknek. Ha ezt valaki nem képes belátni, az nem fogja tudni megoldani a kialakult ellentétet sem.- Ez azt jelenti, hogy az önismerettõl már egyenes út vezet a helyes megoldáshoz? Hibáink ismerete egyenlõ azok kijavításával? - Az önismeret elengedhetetlen a konfliktusok feloldásához. Aki jól, vagy jobban ismeri saját magát, az képes elemezni nem csak az adott helyzetet, de a saját felelõsségét is a helyzet kialakulásában. Ez már egy lépés a helyes megoldás felé vezetõ úton. Hajlamosabb lesz a konszenzusos megoldásra. - Azért kérdezem ezt, mert sok embernél megfigyeltem, hogy nemcsak ismeri valamely rossz tulajdonságát, de mintha még büszke is lenne rá. "Én haragtartó típus vagyok." jelentik ki sokan, ezzel mintegy felmentve magukat a megoldás keresése alól. - Igen. Ez egy sajnálatos jelenség. Az önmegvalósítás, az egyéniség, a személyiség nagyon fontos lett. Sok ember még rossz tulajdonságait is kritika nélkül fogadja el, hiszen ez az õ személyisége, amit véd a külsõ hatások ellen, és nem hajlandó változtatni rajta. Pedig ez egyszerûen csak gyengeség. Az ilyen emberek nehezen képesek a másikhoz alkalmazkodni, feladni saját elképzeléseiket, és egy kompromisszumos megoldást kialakítani. Ahhoz, hogy egy konfliktust valóban úgy tudjunk megoldani, hogy a végén egyik fél sem érzi magát vesztesnek, ismernünk kell a társunkat, személyiségét, igényeit, és önmagunkat, jó és rossz tulajdonságainkat egyaránt. Ezen kívül a legfontosabb tulajdonság az empátia, hiszen át kell éreznünk társunk helyzetét. Ha ezek megvannak, akkor minden esély megvan arra is, hogy a felmerült konfliktus valóban hasznos legyen, és olyan, kompromisszumon alapuló megoldás szülessen, ahol mindkét fél nyertes lehet. Linkajánló: Dr. Kardos Ferenc: A kapcsolatot ápolni, a viszályt kezelni kell - Válás, párválasztás, konfliktusok (Párkapcsolat Konfliktuskezelõ Magazin) |







- Nem bizony. Sajnos sokan vannak, akik nem szívesen néznek szembe önmagukkal, olyan kapcsolatokban érzik jól magukat, amikben semmiféle kritikát nem kapnak. Olyan barátokat, partnereket keresnek, akik nem szembesítik õket rossz tulajdonságaikkal, hibáikkal, illetve nincs vitatható ellenvéleményük. E kritikák és véleménykülönbségek segítsége nélkül nem ismerhetjük meg elég jól saját magunkat. Az önismeret pedig nagy segítséget nyújt a konfliktusok megoldásához, hiszen ha valaki tisztában van vele, hogy mi az õ szerepe, része az adott ellentétben, akkor feloldani is könnyebben tudja majd. Azt tudnunk kell, hogy minden konfliktusban nagyjából fele-fele arányban van felelõssége a partnereknek. Ha ezt valaki nem képes belátni, az nem fogja tudni megoldani a kialakult ellentétet sem.


