A csokordobásra még a lakodalom megkezdése elõtt sor kerül. A templomi vagy a polgári szertartást követõ csoportkép elkészítése után a 18-99 éves korú hajadon leányok a menyasszony mögé gyûlnek, hogy az ara maga mögé hajított csokrát megkaparintsák maguknak. Szinte élet-halál harc zajlik, aki elkapja ugyanis, az lesz a következõ szerencsés, aki férjhez megy a társaságból. Nem csoda, hogy nagy a tolakodás, nagy a tét is.

Csak ne én!!!

Nos, igen. Így nézne ki, ha a korábbi évekhez képest nem változott volna meg gyökeresen a helyzet. Ezt saját bõrömön is megtapasztaltam idén és megrökönyödve vettem tudomásul, a csokordobás már régen nem a várva várt része az esküvõnek. Tudom, kiábrándító és szomorú, de tudomást kell vennünk róla, jelentése épp az ellenkezõjére fordult. A hajadon lányok és a menyasszony barátnõi szinte menekülnek (még a gondolattól is), minél távolabb próbálnak helyezkedni, nehogy minimális esélyük is maradjon, hogy õk legyenek a következõ "áldozatok". Isten õrizz, hogy még véletlenül az õ kezükben landoljon a csokor.

Kínos pillanat
Persze a kötelességtudat és a szolidaritás nagy úr, oda-odaáll az ember, gondolván, egyszer õ is kerül majd hasonló helyzetbe, amikor ki kell segíteni. De a szituáció egyértelmûen kínos. Nevetgélés és viccelõdés próbálja a feszültséget oldani, de a tényen akkor sem változtat: a szingliség olyan trendi ma már, hogy szinte szégyen lenne elkapni a csokrot.

Színjáték
Lassan ott tartunk, hogy beépített embert kell szervezni a csokor elkapására, nehogy "hoppon" maradjunk. Szép látvány, ha a virág a földön landol. A színjátékra ezért szükség van. Egyelõre. Vagy van más megoldás, ha egyszerûen csak kihagyjuk ezt a mozzanatot. Talán jobb, ha nem ragaszkodunk mereven a hagyományokhoz. Más világban élünk, másképp gondolkodunk, kénytelenek leszünk tehát új hagyományokat teremteni. Ha viszont maradunk a régi, megszokott "menetrendnél", készüljünk fel minden eshetõségre és a váratlan helyzetek megoldására. Legyen a tarsolyunkban A és B terv is a kínos szituációk kezelésére.