Az alábbi cikk pusztán kedvcsináló. Nem gondolom, hogy olyan jól értem és tudom a módszert, hogy pár sorban összefoglalva egy könyv teljes fejezetét, másokat tanítsak rá. Kérem, hogy akit érdekel a téma, és szívesen alkalmazná a módszert, az olvassa el Thomas Gordon könyveit!! Garantálom, hogy nem fog csalódni!

Egy normális kapcsolatban természetes, hogy a partnerek beszélgetnek egymással. Gyakran nem is fontos, hogy mirõl - nem kell mindig megváltani a világot. A semmitmondó beszélgetések értelme csupán annyi, hogy jelezzük: részesei vagyunk egymás életének. Beszélgetés közben értelmezünk, elemzünk, megerõsítünk, együttérzünk, vígasztalunk, kérdezõsködünk, humorizálunk, ítélkezünk, tanácsot adunk, figyelmeztetünk, érvelünk. Egy átlagos beszélgetésben ezek az elemek teljesen normálisak, a helyükön vannak. Ezektõl lesz a beszélgetés élõ, változatos. De mi a helyzet akkor, ha partnerünknek valamilyen problémája van?

KÖZLÉSSOROMPÓK – A BESZÉLGETÉS GÁTJAI
Akkor bizony ezek az elemek nagyon könnyen megakaszthatják a beszélgetést, és megakadályozhatják a további kommunikációt is. Talán sokan tapasztalták már, hogy bizonyos esetekben nem segít, ha kérdezõsködni kezdünk. Nehéz megállni, de az egyik leggyakoribb hiba, hogy nem vesszük észre, társunk még nem készült fel arra, hogy beszéljen. Vagy talán beszélne õ, de nem hagyjuk, saját véleményünket, érzéseinket, a tapasztalatainkat elõtérbe tolva szinte belefojtjuk a szót.

Gyakran elfelejtjük, hogy minden egyes mondat, amit ilyenkor kiejtünk a szánkon, társunk fejében értelmezésre kerül. Egy felzaklatott, problémával küzdõ ember hajlamosabb arra, hogy félreértse mondandónkat. Például a férjem azt mondja egy fárasztó nap után, hogy elege van az ügyfeleibõl. Én pedig megkérdezem, hogy mi történt már megint? Ezt õ úgy is lefordíthatja magában, hogy együttérzõen, jó szándékkal fordulok felé. Ekkor talán elmondja, mi bántja. De ha kérdésemet úgy értelmezi, hogy szerintem neki mindig van valami baja, folyton rossz dolgok történnek vele, akkor valószínûleg válasza is elutasító lesz, vagy sértetten befejezi a beszélgetést.

Talán meglepõ, de a tapasztalat azt bizonyítja, hogy gyakorta éppen a jó szándékú kérdések, az együttérzés, vagy a tanácsok akasztják meg partnerünket abban, hogy kifejezze gondolatait, érzelmeit, és rátaláljon a számára legjobb megoldásra. Már megint az a bizonyos pokolba vezetõ út… De akkor mit tehetünk, ha társunk szemmel láthatóan valamilyen gonddal küzd? Ilyenkor kell az egyszerû „hívogatókat” használni.

EGYSZERÛ „HÍVOGATÓK”
Az egyszerû „hívogatókban” nem kerülnek elõ saját érzelmeink, gondolataink, véleményünk.  Nem értékelünk, nem viszonyulunk, egyszerûen csak azt jelezzük: ott vagyunk, figyelünk. „Értem.”, „Aha.” „Tényleg?”, „Érdekes.”, „Ne mondd!”, „Mesélj errõl!” „Mondd tovább!” „Ez úgy hangzik, mintha neked nagyon fontos lenne.”. Ilyen és ehhez hasonló „hívogatókkal” csak annyit mondunk, hogy  partnerünk, és a az õt emésztõ probléma nekünk nagyon fontos. Ezek az egyszerû „hívogatók” segítenek abban, hogy az értõ figyelemmel forduljunk társunk felé, és megadjuk annak a lehetõségét, hogy elmondja gondjait, igényit, érzéseit. Az értõ figyelem melegséget visz a kapcsolatba, hiszen azt az érzést adja meg, amire mindenkinek a legnagyobb szüksége van: meghallgatnak, megértenek, nem vagyok egyedül. Lehetõséget ad arra, hogy mindenki a neki legjobban megfelelõ megoldást találja meg, s ne kelljen kész megoldási sablont átvennie. Az ellenvélemény mindig egyfajta védekezést indít el, míg az értõ figyelemben nincs állásfoglalás. Ezért az értõ figyelemmel szemben fölösleges, sõt nem is lehet ellenállást kifejteni. Nagyon fontos azonban, hogy csak az vállalkozzon erre, aki elszánt, a „beszélgetés” során végig képes lesz alkalmazni az értõ figyelmet, ezzel háttérbe szorítva saját személyiségét, és van elegendõ ideje arra, hogy végighallgassa partnerét.