Adjuk meg a módját
Minden nap, amikor kedvesünk épp nincs otthon, lázasan ajándékot csomagolunk, elõkeressük a karácsonyfa díszeket és ünnepi pompába öltöztetjük a lakást. Az adventi koszorúk és az aranyfényû mécsesek már az asztalokon díszelegnek, szól az andalító karácsonyi zene.
Már hónapok óta körülvesz bennünket a sürgés-forgás kényszerítõ ereje, hiszen úton-útfélen az ünnep sürgetõ közeledésével szembesülünk, mégis mi most kerülünk csak igazán hangulatba. Serénykedünk a konyhában, készülnek a finomabbnál finomabb fogások, terjeng a mézeskalács idilli hangulatot idézõ fûszeres illata. Kedvesünk eközben tüsténkedve szereli fel a karácsonyfa talpát, hogy utána együtt díszíthessük fel. S lám, még soha nem sikerült ilyen szépre!

Az eredmény láttán…
S amikor lassan besötétedik, kigyúlnak a karácsonyfaégõk, felcsendül a Mennybõl az angyal. Melegség járja át szívünket, mert valóban olyan idilli ez a kép. Megható, hogy részünk lehet az effajta ünneplésben. Pedig, ha visszagondolunk, nem volt egyszerû eljutnunk idáig, sokszor és sokat kellett tennünk ezért. Már el is felejtettünk minden kellemetlenséget. Mert megérte!

Biztosan sikerül még legalább 100-szor
Saját életünket éljük, immár elszakadva a szülõi háztól. Nekik ez talán kevésbé örömteli fejlemény, de annyiban könnyebbség számukra is, hogy a megcsappant létszám biztosan enyhíti a karácsonyi készülõdés terhét.

Nekünk pedig most már „csak” azon kell dolgoznunk, hogy még legalább 100 alkalommal megismétlõdhessen ez az idilli kép. Ne veszítse el az ünnep a varázsát, az idegeskedés ne tegye tönkre a különleges hangulatot, ahogy az az évek múltával egyre inkább lenni szokott. Most rajtunk a sor! Bizonyítsuk be, hogy van rá mód!