Mindenki tudja, hogy mit ünneplünk ezen a napon: a tûzijátékot… Vagy mégsem? Augusztus 20. volt már mindenféle ünnep a történelmünk folyamán, „éppen csak tulipános láda nem”. Ezért nem is nagy csoda, ha az nem nagyon tudjuk, hogy mit is kapcsoljunk hozzá.

Gólyák, jóslatok, törvények

Mikor 1037-ban István királyunk kinézett Nagyboldogasszony napján Székesfehérvári palotájának ablakán, elégedetten pillantott végig a 3000 fõs, föld- és palánkfallal védett városon. Nyár vége volt, augusztus dereka, a gólyafiak már szüleikkel együtt keringtek az újonnan épített prépostság fölött. Eljött a gólyák útrakelésének ideje, ahogy minden évben ezen a napon: a nyár elröppent, várja õket Afrika. A bölcs, öreg parasztok ilyenkor árgus szemmel lesik az idõ fordulását, hiszen a szép idõ bõ termést ígér õszre. S miként a Medárd napi, úgy az augusztus 20-i idõjárás is „negyvennapos” jóslat. 15-én összeül a királyi tanács, a törvénylátó napokon a megyék nemesi küldöttei, és az egyszerû emberek is a király elé hordhatják ügyes-bajos dolgaikat.

A király fáradt és kedvtelen, mintha érezné, hogy életének utolsó éve következik. Fia, Imre herceg 1031-ben bekövetkezett halálos „balesete” megviselte és összeroppantotta az Országalapítót, 1038. augusztus 15-én lelkét visszaadja régi-új istenének. 45 év múlva, 1083-ban, VII. Gergely pápa szentté avatta elsõ keresztény királyunkat –illetve földi maradványait-, és augusztus hónap huszadik napját nevezte meg mint Szent István napját. Ekkor emelték oltárra Budán a szent ereklyéit is. Elsõ szent királyunk halálát zûrzavaros évek követték, a trónterem átjáróházzá vált: királyok jöttek-mentek két-három évenként, a pogánylázadások és az állandó trónviszályok kimerítették a népet, ami másra sem vágyott, csak egy erõskezû, de becsületes királyra, és némi állandóságra. Még a XVI. században is visszasírták uralkodót, erre tanúbizonyság az a Szent István királyhoz íródott ének is („Ah, hol vagy, magyarok tündöklõ csillaga”), ami szinte néphimnusszá lett a középkori magyarság körében.

Az 1300-as években hivatalosan is egyházi ünneppé vált Szent István napja, de nemzeti ünneppé csak Mária Terézia uralkodása idején lett. Éppen jókor, hiszen az 1771-es esztendõben, éppen mikor Mária Terézia nemzeti ünnepnek nyilvánította, XIV. Benedek pápa „megszorító intézkedései”nyomán szent királyunk napja hosszú idõre kiesett a hivatalos egyházi ünnepek sorából. A királynõ azonban elrendelte, hogy ezen a napon a katolikus lakosság nem dolgozhat, és hogy misét kell tartani a szent király emlékére. A szent jobbot is a királynõ szerezte vissza Raguzából (mai Dubrovnik), az ereklye körbehordozásának menetét 1818-tól kezdve pontosan szabályozták.

Az áldott állapot az 1848-as forradalomig tarthatott, hiszen ekkortól az uralkodó nemhogy támogatta, hanem inkább tiltotta a nemzeti ünnepet. A tiltástól persze egybõl „lángra kapott” az ünnep: a nemzeti összefogás, összetartozás, a Habsburg megtorlás elleni tiltakozás jelképe lett.

Jó magyar szokás szerint tehát kellemetlenül „átpolitizálódott” ez a nap is. Ezen a helyzeten csak rontott az elsõ világháború és a Trianoni békeszerzõdés, hiszen ettõl kezdve a „szentistváni nagymagyarország” visszaszerzésének vágya is belevegyült az ünnepbe. A tûzijáték kezdetei is ekkora, 1927-re nyúlnak vissza.

A második világháború után kialakuló szocialista rendszer erõs ellenérzéssel viseltetett mind a nemzeti, mind pedig a vallási ünnepekkel szemben. Annál azonban bölcsebb volt mintsem, hogy megpróbálta volna megszüntetni, betiltani. A jól bevált módszerhez nyúlt: nyakon öntötte egy szocialista (hagy)mázzal, és erre a napra idõzítette az Új Kenyér Ünnepét. Ez az ünnep nem a saját találmányuk volt, de ez egy másik, hosszú történet. S hogy a helyzet még bonyolultabb legyen: az új, „szocialista államalapítás”, vagyis az új alkotmány is ezen a napon, 1949. augusztus 20-án lépett életbe, így lett az ezer éves ünnepbõl az Alkotmány napja.

Végül 1991. március 5-én a rendszerváltás utáni elsõ szabad parlament úgy döntött, hogy augusztus 20-a nem más, mint a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe. Szent István büszke lehet, hiszen március 15-e és október 23-a elõl happolta el ezt a kitüntetõ címet.