| Nászfrász I. - Titokban | | Print | |
| írta N. Kökény Dóra | |
| 2007. Október 15. | |
|
Az egyszerûség kedvéért legyen a hölgy Andrea, az úr pedig Csaba, s hogy az idõpont alapján se lehessen felismerni õket, mondjunk csak annyit, hogy az esküvõjüket –mily meglepõ- egy szépséges nyári napra tervezték. Lássuk hát Andrea és Csaba történetét! Csaba! Úgy tûnik, kettõtök közül inkább te voltál az, aki „kislánykora óta” az esküvõjérõl álmodott! Igen pontos és határozott elképzeléseid voltak róla, hogy milyen körülmények között mondod ki a boldogító igent. Mondd el, hogyan képzelted! Csaba: Elõször lesz egy templomi szertartás. Aztán pedig a polgári ceremónia, a vacsora helyszínén a kertben. Mi eleve megfordítjuk, elõbb lesz az egyházi és csak utána a polgári esküvõ… Hogyhogy megfordítjátok? Van erre lehetõség? Tudtommal az egyház szóba sem áll a párokkal a polgári elõtt, nem lehet a papírt „hozomra” ígérni. Akkor ezt hogyan oldjátok meg? Csaba: Tulajdonképpen mi már csináltunk egy titkos esküvõt… Ez nagyon izgalmasan hangzik, de miért volt erre szükség pár hónappal a valódi esküvõtök elõtt? Andrea: Mert nem házasságkötõ teremben akartuk a polgári szertartást, hanem épp úgy, mint a filmekben: szabadtéren, kis lugassal, fehér kapuval. Erre az étterem kertjében nyílott a legjobb lehetõség. Viszont el akartuk kerülni az ide-odarohangálást. A templomból egyenesen a vacsora és a szertartás helyszínére megyünk. Csaba: Valójában a pap összeadott volna minket „becsszóra” is és aztán bevisszük a papírt, de az anyakönyvi-hivatalokkal kapcsolatosan sok rossz tapasztalatunk volt, és semmiképpen sem akartunk egy „futószalag” esküvõt. A házasságkötõkben 30 percenként, óránként jön a következõ pár. Ha az egyik megcsúszik, akkor egymásra torlódnak a szertartások, összekeveredik a násznép, nincs parkolóhely és egyéb hasonló kellemetlenségek ronthatják el a hangulatot. Ezt nem akartuk. Volt ilyen tapasztalatotok? Andrea: Hogyne! Nagyon sok! És mi is 100 – 150 embert várunk az esküvõre. Ha egy hasonló nagyságú násznéppel összekeverednénk, egyszerûen lehetetlen lenne szétválasztani a vendégeket az alatt a 10 – 15 perc alatt, ami a két ceremónia között van. Ki tud errõl a titkos esküvõrõl? Andrea: Csak a legszûkebb család volt ott, senki más. Akkor nem csak ti ketten és a tanúk. Tehát mégis házasságkötõben zajlott le, nem? Ha úgyis titkos, és nem tetszettek a „futószalag” esküvõk, akkor miért nem mentetek be a hivatalba, és mondtátok ki ott az igent?  Csaba: Megpróbáltuk. Az volt az elképzelés, hogy pénteken, mindenféle külsõség nélkül elmegyünk a két tanúval, és aláírjuk az anyakönyvet. Elmentünk a II. kerületi önkormányzathoz, be akartunk jelentkezni, hát beálltunk a sorba. Elõttünk még más párok is várakoztak, hogy egy másik napra bejelentkezzenek. Nyitva volt az irodaajtó, egy ügyintézõ rohangált ki-be egy aktakupaccal a hóna alatt, a rendetlen asztal szélén a nyitott anyakönyv látszott, és kiderült, hogy akkor, ott egy „szertartás” zajlott. Éppen, mikor az anyakönyvvezetõ ahhoz a részhez ért, hogy „Kijelenti-e…”, a sor végérõl elõreszaladt egy fekete ruhás asszony, és bekiabált, hogy „Bocsánat! Itt lehet halotti anyakönyvet kiállíttatni?” Ekkor eljöttünk. A XII. kerületben is megpróbálkoztunk. Azt mondta az egyik ott dolgozó hölgy, hogy nyugodtan kopogjunk be az ajtón, mert ez itt így szokás. Meg is tettük, bekopogtunk. Az anyakönyvvezetõ, miután beléptünk, kicsit idegesen mondta, hogy még jó fél óráig nem tud fogadni bennünket… Andrea: …éppen egy házasságkötés zajlott… Csaba: Ekkor döntöttünk úgy, hogy a két tanús, önkormányzati esküvõ kilõve. Irány a Barabás villa, a XII. kerület házasságkötõ terme, ahol nem kopognak, nem rontanak ránk. Inkább rendeztünk ott egy kis szertartást, szûk családi körben. Folytatjuk! |
