Andrea és Csaba hosszas tervezés, szervezés és készülõdés után végre elért a célba. Felvirradt és el is múlt az esküvõ napja. Összességében véve minden jól sikerült, mégis voltak apróbb hibák, hiányosságok. Ezeket foglalták össze ebben az írásban.
 
Reggeli készülõdés

A pár mindenképpen készülõdjön két külön helyen, tehát praktikus, ha már az esküvõt megelõzõ éjszakát is külön töltik, mindenki a készülõdés helyszínén. A segítõk viszont már az elsõ pillanattól kezdve tartózkodjanak a helyszíneken. Sajnos a mi segítõink csak fél 10 körül értek át hozzánk, viszont a dekoros a csokorral, a sminkes, fodrász és manikûrös már 9-re ott voltak. Tehát nekem és Csabának kellett futkosnunk, beengedni õket, étellel-itallal kínálni. Másrészt elõre össze kellett volna készítenünk Csaba cuccait, aki szombat reggel kezdte összevadászni, hogy mit is kellene magával vinnie. õ egy közelben lakó ismerõsnél öltözött. Ez a kapkodó pakolás nekem is nagyon zavaró volt, és õ is rohanásban volt a mi lakásunk és az ismerõs háza között oda-vissza.

A kapkodás bosszúja

Egy kicsit megcsúsztunk a készülõdéssel, mert helyre kellett hozni a frizurámat, mivel a fotózáson egy-két tincs kiszabadult. A nagy kapkodásban pedig otthon maradt a csokrom. A templomi esküvõn a bûvös négyesbõl a "valami kölcsön" végül a csokrom lett…
Most már viccesnek tûnik, fõleg a képeket nézegetve, de ott és akkor a sírás fojtogatott, bár Csaba kikiabált a templomkapuból, hogy "nem baj, csokor nélkül is elveszlek". Javaslat: legyen valaki megbízva a csokor, a gyûrûpárna és persze a gyûrû helyszínre szállításával, és csak ez az egy feladata legyen, mást ne bízzunk rá, mert akkor valami tuti kimarad!

Sok vendég, nagy étterem – több figyelem!
 
A vacsora helyszíne elég nagy volt és több helyiségbõl állt, ráadásul bent meleg volt, így a vendégek nagy része a teraszon, kertben szerteszéjjel beszélgetett. A võfélyünk sokat kínlódott a násznép összeterelésével, így történhetett meg az, hogy utólag nagyon sokan panaszkodtak, amiért lemaradtak egy-egy fontosabb eseményrõl. A menyasszony és a võlegény nem tud össze-vissza futkosni, szólni mindenkinek, hogy ugyan jöjjön már….

Kellékek – ki tudja, hol vannak?
 
A vacsora helyszínére elég sok holmit kellett átvinni: tartalék cipõ, harisnya, menyecskeruha, vendégkönyv. Ezeket is jó elõre össze kell készíteni, és egy adott helyre vinni. Jó, ha legalább egy segítõ is tudja, mi hol van. Mi lemaradtunk egy közös táncról, amit a videósok fel akartak venni, mert Csaba éppen  az én táncos cipõmet  kereste már a második autóban és harmadik ládában... Végül kiderült, hogy a negyedik ládában és az emeleti szobában van…
 
Fontos, de nem annyira…

A torta valóban szép és jó volt. De ez az, amire sokkal kevesebb figyelem is elég lett volna. Még a torta szélén a díszítést is fénykép alapján csináltattuk, na ez teljesen felesleges volt! Távolról úgysem látta senki, közelrõl meg mindenki az elfogyasztásával volt elfoglalva, nem pedig a díszítéssel... Egyébként gyönyörû volt, de ezt mi is csak a fotókon csodáltuk meg.
 
Saját CD – más minõség

Menyecsketáncnál a programok zenéi saját CD-rõl szóltak, a zenekar elõre megkapta a lemezt, a "forgatókönyvvel" együtt. Sajnos nem próbáltuk ki a hangot elõre, ezért nem volt 100%-osan jó. Érdemes lett volna elõtte meghallgatni, és összelõni a beállításokat: másképp szól a CD és másképp az élõ zenekar - persze ezt a közönségbõl úgysem veszi észre senki, csak ha valaki hangmérnök, no meg aki már 100-szor hallotta a próbákon...

Pótolhatatlan fényképek
 
Utólag – az amúgy csodálatos - fényképeket nézegetve tûnt fel, hogy nincsenek közös képeink a szülõkkel, közeli hozzátartozóinkkal. A rengeteg program között senki sem gondolt arra, hogy egy pillanatra megálljunk és ilyen családi képeket készítsünk és ezt nagyon-nagyon bánjuk. Emellett azt is utólag gondoltuk végig, hogy a fotós honnan is tudta volna, hogy kirõl kellene több képet készíteni, hiszen nem ismeri a vendégeket. Így történt, hogy közeli barátokról, rokonokról alig van képünk, míg távolabbi ismerõsök sok fotón rajta vannak, mert mindig a középpontban voltak valamiért. Javaslat: gondoljuk végig elõre, kivel szeretnénk közös képet, és a forgatókönyvbe építsük be ezt a fotózást is; valamint egy kevésbé mozgalmas pillanatban mutassuk meg, kik a legfontosabb személyek, kikrõl szeretnénk több képet. Ez nyilvánvalónak tûnhet, de nálunk nagyon pörgõsen telt az egész nap és nem volt idõnk gondolkodni, hogy mi is a következõ lépés, vagy hány óra van. Nem tudtunk ilyen "részletekkel” foglalkozni, nagyon rá voltunk utalva a szervezõ-segítõkre, akik mindig megmondták, mikor mit kell tennünk.

Fotók, pontosan ahogy kérted!
 
Vigyázat: az ember azt kapja, amit megbeszélt! Ha a fotós azt ígérte, hogy riporteri stílusban, természetes környezetben, erdõben, mezõn, kisvasúton készít nem beállított és nem retusált képeket, akkor az ember ne várjon mûtermi homogén hátteret és fényt, lágyító szûrõt, effekteket, beállított közeliket, hibátlanra retusált bõrt. A fotók gyönyörûek lettek, szépek a színek, a fények, az egész él, mindegyikben van valami mozdulat, ami szinte kiugrik, és mindegyiken mi magunk vagyunk "valónkban". Az egész igazi, nem mesterkélt, nem „mû”, nekünk így tetszett, de ez egyéni ízlés kérdése. Ha valaki beállított, retusált képeket szeretne, akkor errõl kell megállapodni a fotóssal. A szép nagyítások mellett megkaptuk a nyersanyagokat is, a negatívokat a fekete fehér képekrõl, és a szerkesztetlen állományokat a fényképezõgépbõl, összesen több mint 600 képet.
 
Kommunikációs zavar

Megkértük a násznépet, hogy a templomban ne fényképezzenek, mert a vaku zavarja a szertartást és a felvételeket is. Ezt be is tartották, a szertartás alatt egy vaku sem villant csak elõtte. Viszont a násznép azt hitte, hogy a fotózási tilalom az egész esküvõre vonatkozik, így késõbb se nagyon fényképeztek...

Szerencsére kellemes élmények és jó tapasztalatok is születtek bõven Andreáék esküvõjén. Ezekrõl következõ írásunkban számolunk be.