A fenti megállapítás az élet egyéb alkalmaira is igaz. Biztos sokan tapasztalták már, milyen sivár, hideg és rideg tud lenni a legszebb, a legszentebb ünnep is, ha nem fordítunk kellõ energiát arra, hogy – Saint-Exupéry szavaival élve – „díszbe öltöztessük a szívünket”. Elõször talán furcsának tûnik a gondolat, hogy az ünnepi hangulatért, illetve annak hiányáért mi magunk vagyunk felelõsek. A modernkor embere éppen úgy szomjazza az Ünnepet, a Szent Idõt, éppen úgy vágyik a Szent Terekre, a Szent Helyekre, mint az õsei. Ám mintha nehezebben találná meg azt az utat, ami a mindennapi valóságból, a Profán Világból elvezet egy olyan helyre, ahol a Lélek végre igazán társakra találhat. Ezen út megtalálásához sok embernek ma is a hit, a vallás nyújt segítséget.

Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, a Szent István Társulat gondozásában jelent meg ez a könyvecske, melyet a Magyar Püspöki Kar Hitoktatási Bizottsága állított össze. Ez a kis könyv nem csak a keresztény hit rövid összefoglalóját adja, hanem a szentségi házasságról is olvashatunk benne gondolatébresztõ sorokat.

Egyértelmû a válasz: nem! Ezt a könyvet bátran ajánlom azoknak is, akiktõl a vallás, a hit messze van, mert a benne leírtak többsége nem vallási kérdés, hanem mélyen emberi. Persze olyan témákra is kitér, amiknek megítélése gyakran erõsen megosztja a közvéleményt, mint például az abortusz, a fogamzásgátlás, a házasságtörés, vagy a próbaházasság. Ezekkel a tézisekkel lehet egyetérteni, vagy tagadni õket, ám mindenképpen érdemes megismerni a katolikus egyház álláspontját, hiszen bármennyire is „vallástalanodik” a világ, a vallásos etikának mindig helye kell, hogy legyen a közgondolkodásban.

A könyv „Keresztény házasságra készülök” címû fejezetébõl megtudhatjuk, hogy a keresztény házasság „egy férfinak és egy nõnek egész életre szóló szövetsége”. Természetesen maga Isten szenteli meg és segíti kegyelmével ezt a testi-lelki kapcsolatot. Ez a rövid, tömör megfogalmazás rögtön három fontos alaptézist tartalmaz: a keresztény egyház nem ismeri el az azonos nemûek házasságát, a már megkötött frigyet nem tartja felbonthatónak, és azt, hogy Isten kegyelme mindig erõt, remény, és világosságot ad majd a házasfeleknek. Itt is olvashatunk arról, mit is jelent az, hogy a keresztény házasság szentség. A katolikus egyház szemében a házasság „a felbonthatatlan, elmélyülõ és termékeny szeretet hatékony jele.” Párhuzamba állítja Krisztusnak az Egyháza iránti szeretetével, ez emberekkel megkötött szeretetszövetséggel, az Újszövetséggel. Ilyen megvilágításban máris érthetõ, miért a megkötött frigy miért szentség, és az is, hogy miért nem lehet felbontani.

Ennek keretén belül sok olyan kérdés felmerülhet, ami segítségére lehet a friss házasoknak. Ekkor az ember még nehezen hiszi el, hogy a problémák csak most kezdõdnek. Nem árt azonban idejekorán letisztázni például, hogy a két fél álláspontja összeegyeztethetõ-e olyan kérdésekben, mint például: „A házasság sikerének érdekében a pár lehetõleg ritkán keresse fel a szülõket” vagy „Mindketten törekedjenek a viták elkerülésére” illetve „Az elsõ gyerek vállalásával nem kell sietni”.

A jegyesoktatás részeként a pár megbeszéli, hogy ki mit tart fontosnak a házasságban. Intõ jel lehet, ha az egyik fél a teljes egyesülést látja benne, a másik pedig inkább megõrizné a szabadságát. Jobb az elején tisztában lenni azzal, ha társunk nem tartja fontosnak, hogy egymáshoz mindig õszinték és hûségesek legyünk, és mi sem árulunk zsákbamacskát, ha felfedjük, hogy nem ragaszkodunk hozzá, hogy közös gyermekeink legyenek.

A jegyesoktatáson tehát sok szó esik a távoli jövõrõl. Ennek kapcsán ismertetik meg a jegyesekkel a Házasok Tízparancsolatát és a Gyermekrõl való gondoskodás Tízparancsolatát. Fõként ez utóbbi megdöbbentõen modern, a „parancsolatok” feltûnõen egybecsengenek a pszichológia mai állításaival. Ezek a parancsok, vagy nevezzük inkább tanácsoknak, mélyen megszívlelendõk! Nem kell hívõnek lenni ahhoz, hogy belássuk, a házasság tényleg akkor lehet boldog, ha nem csak a magunk boldogságát hajszoljuk, hanem társunkat is boldoggá akarjuk tenni. Az is vitathatatlan, hogy ha már összeházasodtunk, akkor meg kell tanulnunk elfogadni társunkat olyannak, amilyen, ha már a változtatások kerülnek napirendre, akkor inkább ki-ki a maga portája elõtt söprögessen: senki sem tökéletes!

Hát, igen. Ez egy kényes téma. Nem szívesen vizsgálgatjuk lelkiismeretünket, mert könnyen elõfordulhat, hogy nem leszünk elégedettek az eredménnyel. Ám az egyházi esküvõ elõtt ez a kemény feladat is elõttünk áll. Hosszú kérdéssort kell áttanulmányozni és legalább magunkban igaz választ adni. Ezeknek a kérdéseknek a segítségével nemcsak a házasságra, hanem a szülõi hivatásra való felkészültségünket is felmérhetjük.

Az egyház praktikus tanácsokkal is igyekszik ellátni a jegyeseket. Az ifjú pár pontos leírást kap az esküvõi liturgiáról, és olyan apró részletkérdésekre is választ kap, hogy mennyi idõvel a szertartás elõtt érkezzenek a templomhoz, vagy hogy mi a teendõ, ha még zajlik az elõzõ szertartás. Ezeket és további lelki útravalót egy kis jegyzet formájában adja át a jegyeseknek.

 A jegyeseknek készített tájékoztató lap alapján a szentségi házassághoz az alábbiak szükségesek:

Mindenkinek (más vallásúaknak is) kötelezõ a jegyesoktatás.

Aki nem volt elsõáldozó vagy meg sincs keresztelve, annak a jegyesoktatáson felül részt kell venni egy összefüggõ tematikájú közös kurzuson. A kurzus végén elsõ gyónáshoz és áldozáshoz járulnak a résztvevõk, illetve a keresztség és a bérmálás szentségében részesülnek, ha nem voltak megkeresztelve. 

Köszönet Szigetiné Magyar Gabriellának és Szigeti Zsoltnak, hogy rendelkezésünkre bocsátották saját, 1998. június 6-ai esküvõjük emlékeként megõrzött iratokat, könyvet, és jegyzeteket.