Amikor a Kongresszusi Központ elõtt megpillantom az elegánsan leparkolt limuzinokat, már tudom, hogy jó helyen járok. És valóban: a bejárat körül színes lufikból font díszítés, fölötte a tábla: ESKÜVÕ VÁSÁR. Kettõ órára hirdették meg a nyitást, de már tizenöt perccel hamarabb kisebbfajta sor kígyózik a lépcsõkön. Mindenfelé álruhás menyasszonyok, võlegények és örömanyák: télikabát, farmernadrág, sapka alatt kócolódott tincsek…, ha nem itt gyülekeznének, senki sem mondaná meg róluk, hogy éppen viharos gyorsasággal robognak életük fordulópontja felé.

Az egyik kiállító nem bízza a véletlenre, a sorbanállók kezébe nyomja vendéglõje prospektusát, ez a fajta direktmarketing azonban nem mindig hatásos - néhány papír azonnal a szemetesben landol. A mögöttem álló anyós-jelölt hitetlenkedve csóválja fejét: „Azt hiszi, hogy nem választottuk ki még a helyszínt?!” Hát, õk talán már igen, de a kettõvel elõttem fagyoskodó pár örömmel veti bele magát az információáradatba, és lelkesen böngészik a térképet, mondván, nincs is messze.

A biztonsági õrök is jelesre vizsgáznak. A fiatal anyukát kicsi lányával szó nélkül engedik be, bár a kasszák egyelõre nem készek a látogatók fogadására. Szeretem, amikor mindenki tudja és teszi a dolgát, sem többet, sem kevesebbet. A recepciós hölgy is ezt a tábort erõsíti: kedves, segítõkész. Pedig dolga az van elég, a nyitás napján nagy a sürgés-forgás.

Három szinten - szinte minden. Nem lenne könnyû feladat pontosan kiszámítani, hogy az 1400 forintos jeggyel mennyi idõt és pénzt spórolhat meg az ember, és persze a szépreményû asszony! 136 standot végigjárni bizony felér egy túlélõ-túrával, még a szájtáti újságírónak is, pedig nekem nem kellett fejben tartanom az ajánlatokat, árakat, feltételeket. Az általam megkérdezett látogatók pedig tényleg nagyon komolyan vették a feladatot: próbáltak, jegyzeteltek, gyûjtögettek, elemeztek, összehasonlítottak. Az egyik pár számításai szerint, ha itt rendelnek meg mindent szolgáltatást, akkor az esküvõ 1,5 milliós költségébõl nagyjából 200.000 forintot spórolhatnak meg. Ezért az összegért pedig megéri nem csak a két belépõt megvenni, hanem Aszódról elutazni Budapestig, és végigjárni a sok folyosót és termet. Arra persze nincsen garancia, hogy tényleg megtalálják azt, amit keresnek, de Ildikó szerint akkor is jó szórakozás, mert „itt minden az esküvõrõl szól”.

No, ez tény! Az egy négyzetméterre jutó menyasszonyok száma lassan eléri a kritikus mennyiséget, a Kongresszusi Központ kezd egy elvarázsolt kastélyra emlékeztetni. A ruhakészítõk és kölcsönzõk a legkézenfekvõbb módszert alkalmazzák: a gyönyörû ruhákat gyönyörû hölgyeken mutatják be. Vannak itt prospektust „szóró”, csevegõ, sétálgató menyasszonyok, vannak elegánsan elérhetetlen Jégkirálynõk, akik rezzenéstelen arccal néznek a semmibe, vannak, akik a színpadon megrendezett minishow keretében nem csak mesebeli ruhájukkal, hanem kedves mosolyukkal is vonzzák a tekintetet.

A színpad elõtt két kislány mered megbabonázva a szebbnél szebb „királylányokra”, és az arcukra kiülõ áhitatból már tudom, hogy mirõl fognak ábrándozni az elkövetkezõ húsz évben! És akkor még nem beszéltem azon hölgyekrõl, akik tényleg menyasszonyok, és egyik ruhából a másikba röppenve próbálják megtalálni az alakjukhoz és ízlésükhöz legjobban illeszkedõ darabot. Többek állítása szerint ebben az esetben a pénz nem sok szerepet játszik, mondván, hogy átlag 10-15 % kedvezményt kap, aki itt foglal. A „kedvezmény” bûvös szó, megdöbbentõen nagyra képes nyitni a pénztárcákat, soha annyit el nem költünk, ráadásul teljesen lelkifurdalás-mentesen, mint amikor kedvezményesen vásárolunk, hiszen ilyenkor minden olcsóbb, és ez nagyon jó!

A belépõjegy mellé jár az Esküvõ 2006 katalógusa, amiben minden kiállító hirdetése megtalálható. Ahogy a ruhatár mellett ácsorogva átfutom, pár dolgon megakad a szemem. Elhatározom, hogy felkeresem ezeket a standokat, és megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor a mellékelt térképen nem csak a kiállítókat lelem meg, hanem azt is, hogy én hol vagyok. Lássuk hát!

Tartósítás – Vigyázat, nem a nagyi receptje!

Amikor anyukámék összeházasodtak, elvitték magukkal a csokrot balatoni nászútjukra. Romantikus pillanat lehetett, amikor beeveztek Zamárdinál, és a kálacsokrot bedobták a tóba. Ennek hatására magam is hasonlóan cselekedtem, mi az Árpád-híd közepén okoztunk kisebbfajta torlódást azzal, hogy a vészvillogót kitéve leálltunk az autóval, és a sárgarózsa-csokrot a Dunába hajítottuk. Ezzel próbáltuk elérni - egyelõre nagy sikerrel -, hogy a sem a csokor, sem a házasságunk ne hervadjon el sohasem. Ma már van más módszer arra, hogy virágainkat hosszú éveken keresztül megóvjuk a romlástól. Az Evergreen standjánál döbbenten látom, hogy az üvegbura alatti csokrok némelyike több mint tíz éves! A csokortartósításhoz azonban nem elegendõ az elhatározás és a rászánt összeg! A tulajdonos a lelkemre köti: õk azt a minõséget tudják megõrizni, ahogy átveszik a csokrot. Hervadt virágból nem tudnak hamvasat varázsolni, s ha a konflisló kiharapott egy darabot belõle – megtörtént eset! -, akkor azt kipótolni nem tudják. Arra persze van lehetõség, hogy másik csokrot tartósítsanak, ám a menyasszonyok érthetõ módon az eredetihez ragaszkodnak, ahhoz, amit a szenteltvíz és az örömkönnyek áztattak. Az üvegdobozba zárt emlék 45.000 forint, ha fakerettel rendeljük, akkor nagyjából 70.000 Ft. Nekem elsõre borsosnak tûnik az ár, ám, amikor megtudom, milyen technikával végzik a tartósítást, máris más szemmel nézek az összegre. A csokrokat ugyanis ízekre kell szedni. Szó szerint szirmaira bontják és így, darabokban helyezik ez a különféle vegyi anyagokba. Minden virágot más vegyszerrel tartósítanak. Aztán jön az összeállítás, amikor minden apró szirom a helyére kerül. Hihetetlenül idõigényes eljárás, jó szemet és nagy türelmet igényel, az eredmények pedig magukért beszélnek.

Ruha teszi a nemest

Másik személyes kedvencem a Díszruha Szalon. Minden bizonnyal valami régi, több élettel ezelõtti emléket mozdíthat meg lelkemben ezek a gyönyörû ruhák. A tiszta hófehér és a sötétkék vagy mohazöld színek kombinálásából, a régi magyaros stílusú szabásvonalak felélesztésébõl olyan nemesen szép ruhák születtek, hogy a látványuk minden alkalommal rabul ejt. A hatáshoz az is hozzájárul, hogy a szalon a võlegényre is gondolt, így nem csak a menyasszony, hanem választottja is nemesnek érezheti magát e szépséges díszruhákban. Aki különleges ruhára vágyik, az jól teszi, ha megnézi ezeket a darabokat, nem fog csalódni!

Szívvel, lélekkel, tehetséggel

A meseszép ruhák melletti standon mindenféle érdekes tárgy vonzza magához a tekintetet. Erre a helyre nem is illik a stand kifejezés, olyan, mintha egy szobában álló szekreter titkaiban gyönyörködnénk. A fapolcokon és asztalkán érdekes holmik sorakoznak: viaszpecsétnyomók, díszes esküvõi vendégkönyvek és egyedi tervezésû ezüst-tûzzománc ékszerek, mind az abai Ezüstkovács Ötvösmûhely remekei. Aba nincs messze Budapesttõl, és Fehér Csaba, ötvös-aranymûves szerint érdemes kilátogatni a mûhelybe, mert varázslatos hangulata mindenkit rabul ejt. Személyes megbeszélésre egyébként csak akkor van szükség, ha egyedi ékszert terveztet magának a menyasszony. Ekkor elmondhatja elképzeléseit, igényeit, álmait. Volt olyan, aki saját elképzelését szerette volna megvalósíttatni, de olyan is, aki egy filmen látott tünde-ékszerbe szeretett bele végzetesen. Azonban, ha csak egy pecsétnyomót szeretnénk megrendelni, azt telefonon is megtehetjük. Észszerû kereteken belül bármilyen mintát kérhetünk: monogramot, esetleg rövid beceneveket, évszámot, valamilyen díszítést, még családi címert is. A pecsétnyomó mellé természetesen pecsétviasz is jár, ennek színe választható. Újabban nagy divat lett az Esküvõi Vendégkönyv. Az Ezüstkovács Ötvösmûhely ebbõl is különlegeset kínál: fatáblás, igényes kivitelû bõrkötésben, színezüst vagy színesfém veretekkel ellátva. Ha a monogramos változatot választjuk, akkor egy pecsétnyomót kapunk ajándékba.

A valóra vált álom

Hosszú órák óta bolyongok a standok között, hol egy ruha, hol egy szépen terített asztal, vagy egy tündéri topán varázsol el, ám lábaim és gyomrom egyre erõteljesebb vészjelzéseket küldenek agyam felé. Egyszerre hihetetlen illat csapja meg az orromat! Igen! Ez AZ! Csokoládé! Egy elcsigázott sivatagi vándor nem mereszt olyan szemeket a gyöngyözõ ásványvizes palackra, mint én a hihetetlen csokiszökõkútra. A Csokiforrás pultján maga a megvalósult álom: folyékony belga csokoládé csordogál a kis szökõkúton. Elsõ pillantásra olyan, mint egy magas, vékony, négyemeletes csokitorta. Közelebbrõl látszik csak, hogy a tökéletes, csillogó máz nem szilárd, hanem lassan folydogál végig a szinteken. A „zuhatagba” pálcikára tûzött apró falatokat márthatunk, gyümölcsöket, aprósüteményeket. A környéken mennyei illat terjeng, mágnesként vonzva a látogatókat a standhoz, akik lelkesen kóstolgatják a különleges csemegét. Nagyot sóhajtva lépek tovább: hiába, a diéta akkor is diéta, ha nem lát a férjem. Csak azt a csendben, de kitartóan motoszkáló gondolatot tudnám végre kiverni a fejembõl, hogy létezik otthoni változata is e mesebeli szökõkútnak, ráadásul majd’ egy kiló belga csokit kapnék mellé ajándékba….

Múlt, jelen és jövõ

Ez a mostani a 13. ilyen vásár, és ahogy az érdeklõdést elnézem, biztosan sok lesz még belõle. Az eddigi hagyományoknak megfelelõen jövõre is január utolsó hétvégéjén várja majd az érdeklõdõket, jelesül 2007. január 26-28. között. A katalógus utolsó oldalán 2010-ig megtalálhatóak az idõpontok. Ez bíztató, hiszen lányom már 4 esztendõs, hamarosan kereshetjük neki a menyasszonyi ruhát, és mennyivel egyszerûbb lesz itt végigsétálni, mint egyik szalonból a másikba vándorolni!