Rajtunk múlik, mennyire vagyunk konzervatívak és ragaszkodunk-e a már jól bevált, közkedvelt lagzis muzsikákhoz, vagy modernizálódva, népszerû sláger- és diszkózenéket kérünk a zenekartól. A kettõ ötvözete talán a legmegfelelõbb. Így feleleveníthetjük tinikorunk táncóráit (már akinek voltak), a keringõt, slowfoxot és cha-cha-cha –t, majd belemelegedhetünk a mai slágerekbe is. Lazíts és nyerõ leszel!
S ha már a klasszikus táncokat említettük, hadd hívjam fel a figyelmeteket arra az érdekességre, hogy a hivatalos esküvõi etikett szerint nem mindegy, mivel kezdjük a vacsora után a táncolást. Az valószínûleg már mindannyiótok számára ismert, hogy az elsõ táncot nektek illik járni, mert az ifjú párnak kell „megnyitnia” az estét. A második majd a menyasszony apjáé, miközben az ifjú férj felesége édesanyját, kedves anyósát kéri fel egy közös táncra.
Nos tehát, ha elfogadtok egy tanácsot, a bécsi keringõt mint nyitótáncot jobb, ha elkerülitek. Ez ugyanis – bármennyire népszerû ugyan – kicsit gyors elsõ táncnak. A lassúbb angol keringõ azonban már biztosan megállja a helyét és kellõ „bemelegítés” után a vendégek is kedvet fognak kapni egy-két könnyed tánclépésre.
Hazánkban régi hagyomány, általában éjfél körül, a „pénzért árult” menyasszonytánc. Ez az a tánc, amit a menyasszony utoljára táncol leányként. A szokás tájegységenként változó formában él, de az esetek többségében a võfély gyûjti a pénzt. Néhány forduló után „Eladó a menyasszony!” kiáltással megnyitja az általános részvételt. Tánc elõtt a jelentkezõk a násznagyok asztalán álló tányérba, kosárba, rostába (ezért nevezik rostatáncnak is) dobják a tánc „váltságdíját” jelentõ pénzösszeg, illetve az asztalra helyezik ajándékaikat. A menyasszonytánc jelenlegi gyakorlatában a gazdasági funkció dominál: a tánccal összegyûjtött pénz az ifjú pár életének megalapozását szolgálja.
Ügyeljünk arra azonban, hogy a helyzet semmiképp se váljon kínossá számunkra. Játékos formában, ne a pénzre kihegyezve próbáljuk ezzel a hangulatot feldobni. Nem árt egy-két beépített ember sem arra az esetre (bár ezt a rokonok általában úgyis maguktól, ösztönösen felvállalják), ha hirtelen nem lenne kivel tovább ropnunk az oly „jövedelmezõ” menyasszonytáncot.