|
Page 1 of 2
Kezdetben vala a sertéspestis, majd a 90es években begyûrûzött a
kergemarha-kór, s most itt van a nyakunkon a madárinfluenza. Jönnek a
hírek, mi meg egyre jobban megijedünk. Tanácstalanul néznek össze az
emberek: de akkor mit együnk? A vegetáriánusok pedig csak csóválják a
fejüket, hogy õk bizony megmondták már régen. Természetesen nem akarjuk
és nem is tudjuk megválaszolni a fenti kérdést, csak összefoglalni a
húsevõ - vega háború jelenlegi állását.
Ragadozó vagy növényevõ?
Ez az elsõszámú kérdés, amit még nem sikerült teljes biztonsággal
megállapítani. A jelenleg elfogadott tudományos álláspont az, hogy az
ember õse kezdettõl fogva a „mindenevõk” közé tartozott, fogazatunk is
errõl árulkodik: metszõ és szemfogaink a zsákmány hatékony
szétmarcangolására, kis és nagyzápfogaink pedig a rostos anyagok
õrlésére, aprítására szolgálnak. A vegetáriánusok egy része nem is
vonja kétségbe ezt a tézist más részük azonban eleve elutasítja a
Darwini evolúció elméletét és tagadja azt a tudományos álláspontot,
hogy õseink valaha „majmok” voltak. Sokan úgy vélik, hogy az emberiség
jelenleg inkább éppenséggel visszafelé „fejlõdik”, s hogy az eredeti
állapot a természettel való békés együtt élés volt. Márpedig ebbõl a
szemszögbõl nézve eleve kizárt, hogy az érzõ lények egymással
táplálkoztak volna. Illetve az is magfontolás részét képezi, hogy a ha
és amennyiben elfogadjuk az evolúció elméletét, akkor azt is el kell
fogadnunk, hogy a felfoghatatlanul távoli múltban mi és az állatok
közös õstõl származunk. Ha pedig rokonok vagyunk, akkor tényleg
elítélendõ dolog megenni õket.
Az emberi gondolat Vannak olyanok tehát, akik filozófiai-vallási alapokra helyezik az
étrendjüket. Ám ide nem csak azok sorolhatók, akik az állatokkal való
rokonságunkat hangsúlyozzák, hanem azok is, akik más elvi kifogásaik
vannak. Bár ezek is abból a közös gyökérbõl indulnak ki, hogy az
állatok velünk egyenrangú lények, mégsem magát a hús megevését, inkább
a nagyüzemi „húsgyártást” és az állatokkal való embertelen bánásmódot
tartják elfogadhatatlannak. A fogyasztó társadalom egyik okozata és oka
is egyben a nagyüzemi termelés. Egészen addig ez nem is jelent nagy
gondot, amíg például a nagyüzemi cérnagyártásról van szó, de amikor már
élõlények kerülnek a „rendszerbe”, tehát az állatok és a belõlük
készített élelmiszerek, akkor belépnek az erkölcsi kérdések. Csak
zárójelben jegyzem meg, a teljesség kedvéért, hogy a cérnagyártásban is
ott vannak a kizsákmányolt élõlények, maguk a futószalag mellett álló
munkások.
Fajelmélet?!
A „vegák” gyakran felteszik azt a meghökkentõ kérdést, hogy ha
elfogadjuk a „húsevõ” azon érvet, miszerint az állatok nálunk
fejletlenebb lények, s ez feljogosít bennünket, hogy megegyük õket,
akkor vajon miért tartjuk olyan felháborító gondolatnak azt, hogy saját
fejletlenebb fajtársainkat is megehessük? Hiszen a csecsemõk, netán a
szellemi fogyatékosok, sõt, ha tovább megyünk, akár a kevésbé kimûvelt
embertestvéreink mind-mind „fejletlenebbek” nálunk, tehát nagyszerû
leves vagy ragu fõzhetõ belõlük is. Durva? Igen, az. Elgondolkodtató?
Igen, az. A kannibalizmus az emberiség történelmében sokszor és sok
helyen felbukkant, de hátterében csak a legritkább esetben áll
élelmezésügyi probléma. Embertársaink megevésének mindig is valamilyen
misztikus jelentése volt: megszerezni a testükben lakozó tudást,
varázslatos képességet, erõt. Tudom, nem túl vigasztaló, de gyakran a
legnagyobb tisztelet és elismerés jele volt, ha az ember a kondérban
fejezhette be földi pályafutását.
|
