– Hivatásos fotós és amatõr között gondolom nem kell sokat magyaráznom a különbséget. Például a képek élessége, tisztasága. A profi kép éles, részletgazdag, nagyítható, mindenki jól látszik rajta, nem marad le senkinek a fél feje, vagy teste, a színek helyesek, nincsenek piros szemek, csúnya zavaró árnyékok, jól van bevilágítva. Ez a dolog szakmai oldala. Ezt akár meg is lehet tanulni, sokévi munka során mindenki szerezhet benne némi rutint. Nehezebbik része az emocionális, tehát a párral való bánásmód. Meg kell tanulni egy olyan feszetlen légkört teremteni, hogy megbízzanak az emberben, elengedjék magukat, olyan kontaktust kialakítani, hogy elhiggyék, hogy a fotós nem csak velük, de értük is dolgozik.

– Nagy különbségek vannak. Ha a honlapokon meglévõ képeket megnézzük, máris látszanak a stílusbeli, látásmódbeli különbségek. Például a külföldi oldalak is egészen másképp néznek ki, mint a hazaiak. Nem mondom, hogy valamelyik stílus jobb vagy rosszabb lenne, egyszerûen más, van akinek az egyik, van akinek a másik tetszik jobban.

– Miben nyilvánul meg ez a másság?

– Más beállításokkal dolgoznak, más szemszögbõl közelítik meg az eseményeket. Van, aki csak hagyományos beállításokkal dolgozik, van, aki merészebb, újszerûbb képeket is bevállal. De erre a szakmára is jellemzõ, hogy mindig változik, fejlõdik. Természetesen követnünk kell a technika fejlõdését, de a képi megjelenítésekben is vannak újdonságok, ötletek. Egy cégen belül is több stílus, több irányvonal mutatkozik, tehát a megrendelõ nem a céget választja, hanem az adott embert, akinek a képei, stílusa, szemléletmódja megtetszett neki. Úgy szeretné viszontlátni magát, ahogy õ látja, láttatja majd. Ha a fotós jól látja, akkor a többieknek is tetszeni fog.

– Jó esetben nagyon sok. Az esküvõi fotózásnak vannak fõszereplõi, akikrõl az egész nap szól, míg mondjuk egy vállalati rendezvénynél inkább az eseményeket, a hangulatot kell tudni visszaadni a személyek fotóin keresztül. Az esküvõ nem válhat egy rutinmunkává, a fotós tapasztalata abban kell, hogy megmutatkozzon, hogy minden esküvõi fotózása egyedi legyen, arról a párról és arról az alkalomról szóljon, amelyiken éppen dolgozik. Mindig kell, hogy legyen benne lélek, érzelem, gondolat, kreativitás, mert ezek hiánya egybõl meglátszik majd a képeken.

– Egy fotós egyféleképpen tud fotózni, az elkészült 600 – 1000 kép közül azonban mindenki megtalálhatja a személyiségének, ízlésének legjobban megfelelõ fotókat. Az a legfontosabb, hogy minden fontos mozzanatot megörökítsünk, mert annál rosszabb nincs, mintha valamilyen lényeges eseményrõl lemarad a fotós, hisz azt már nem lehet csak úgy megismételni, mit egy tárgyfotót a mûteremben.

– Nehéz feladat, mert nem mindig a legfontosabb személyek a legfeltûnõbbek... A „nyüzsgõs” emberekrõl persze több kép készül, õk mindig ott vannak a pár körül, nem ritkán õk maguk az események mozgatói, pedig lehet, hogy csak egy távoli, alig ismert rokon. A baj inkább abból adódik, ha mondjuk éppen az örömapa ül visszahúzódva egy sarokba, mert nem szeret a középpontban lenni. Õt is meg kell találnunk. Ennek a legjobb módja, ha még az elején bemutatnak minket egymásnak, felhívják rá a figyelmünket. A beállított képeknél megkérjük a párt, hogy hívja oda azokat, akiket õk fontosnak tartanak, rájuk késõbb már a vacsoránál is jobban tudunk figyelni.

– Jellemzõen egyedül, bár jobb, ha két fotós van kint, mert több szemszögbõl tudjuk akkor az esemény bemutatni. Ennek azonban olyan költségvonzatai vannak, amit a legtöbb pár nem tud vállalni. Van azonban egy olyan szolgáltatásunk, amihez két emberre van szükség, ez a diashow.

– Háromféle diashow-t készítünk, a vacsora helyszínén projektorral, nagy vetítõvászonnal, profi hangtechnikával játszuk le és nagyon feldobja az esküvõi hangulatot. Az egyes számúban gyerekkori képekbõl állítunk össze egy 5-8 perces kis vetítést. Ezt a pár által leadott képekbõl, zenékbõl készítjük el, már elõre. Egy izgalmasabb fajtája a vetítésnek, mikor az addig történteket mutatjuk be a násznépnek a vacsora egyik szünetében, abból a szemszögbõl, amibõl még senki más nem látta. A harmadik pedig egy negyedórás zenés állóképvetítés, amiben az egész esemény legjobb képei szerepelnek.

– Én a digitális technikát azért szeretem jobban, mert például azonnali korrekcióra ad lehetõséget. Sokkal nagyobb biztonságot ad, mint a filmes technika, ahol a hiba csak az elõhíváskor derülhet ki. Több fotót lehet vele készíteni, több közül választhatják ki a párok a nekik legjobban tetszõket, idõt és pénzt lehet vele spórolni, mert a rossz képeket egyszerûen törlöm. Persze nagy különbség van két digitális gép között is: egész más lesz a fénykép struktúrája, színtartománya és -mélysége, az élességi viszonyok, a felbontása, a nagyíthatósága, az oldalarányok. A 30 - 40 000 forintos gépek tényleg nagyon jók az amatõr fotósoknak, de egy komoly felszerelésnek ezeknél sokkal többet kell nyújtania. A profi gépekhez kellenek vakuk, szûrõk, objektívek, és a fotósnak nagyon jól kell ismernie a saját gépét. És kell az a szem, ami nélkül egy fotós fabatkát sem ér. Én hiába venném meg a barkácsboltban a legjobb vakolókanalat, azzal sem tudnék vakolni. Véleményem szerint mindenki csinálja azt, amihez ért. Én magam inkább maradok a fényképezésnél és a vakoláshoz kihívok egy kõmûvest, hiszen abban õ a szakember. Mindenkinek megvan, hogy mihez ért jobban, mint mások, nekünk a fényképezés jutott.

www.photomania.hu