Ez a film azonban kicsit elcsaphatja a kényes ízlésûek gyomrát, ugyanis elrontották az arányokat. Kicsit megborult a szirupos üveg. Aztán, hogy ezt ellensúlyozzák, gyorsan túldramatizálták. Persze ettõl még fogyasztható, csak kell mellé egy pohár pincehideg olaszrizling. Esetleg kettõ.

Egyszer már bejött Garry Marshall rendezõnek a fõszereplõ páros, és a sztori sem áll túl messze a Pretty Woman forgatókönyvétõl. Meg a karakterek sem. Nem beszélve a happy endtõl, melyhez úgy ragaszkodnak a hollywoodi rendezõk -és ez által már mi is-, mint ipari alpinista a kötélhez... meg sem próbálják nélküle.

Maggie Carpenter (J. Roberts) elsõ ránézésre egy kicsit flúgos, ám kedves szende. A forgatókönyvírók azonban úgy döntöttek, hogy ez még nem eléggé megrázó, és a karaktert mélyebben is meg kívánják alapozni. Így bepillantást nyerhetünk a lány szerelmekben bõvelkedõ múltjába, a szökevény menyasszony útját férfiszívek romjai szegélyezik, és arra is fény derül, hogy Maggie személyisége cseppet szilánkos. Nem lehet eldönteni, hogy õ maga vajon "gyilkos" vagy áldozat. Szerencsére. A karakter még így is eléggé .... kétdimenziós.

Kedves, de kétdimenziós.

Ike New York-i újságíró. Nos, õ sem egy túlbonyolított személyiség: macho vagyok, letaposom a nõket. Ez a szõrös szívû cinikus glosszaíró olyan hirtelen zuhan bele Maggie-be, mint tõzsdeindex a világgazdasági válság idején. Hogy hogyan? Találkozik a rózsákat nevetõ királykisasszonnyal, akit ugyan ország-világ elõtt meghurcolt a lapjában - Feministák kíméljenek! - ám aki viharos gyorsasággal leperzseli róla közönyös álarcát, és aki hegymászó võlegényét boszorkányos ügyességgel cseréli le Ike-ra, és aki hozzá akar menni Ike-hoz. Majdnem. Majd nem. Majd persze igen. Elõbb kérette magát, aztán megkérette, mert megérdemli. Hát így.

Az Oltári nõ mindezek ellenére, vagy pontosan ezek miatt egy szerethetõ és nézhetõ film. Aki szeretne szép esküvõi ruhákat látni, az nyugodt szívvel megnézheti a filmet, biztosan nem fog csalódni! Felhívnám a téma iránt érdeklõdõk figyelmét arra is, hogy Amerika nem csak a lehetõségek hazája, hanem a szabadtéri esküvõké is. Maggie is erre szavaz minden alkalommal, bizonnyal szereti, ha menekülés közben lágy szél borzolja tincseit, különösen, ha az ember leánya elõrelátóan egy ló hátán vonul végig a kerten, a võlegény, a pap és Isten színe elé, hogy aztán sebes vágtában elsuhanjon a soronkövetkezõ csalódott jelölt orra elõtt.